Üdvözlöm a weboldalamon!

Szőke Attilának hívnak, a madarak iránti szeretet már gyerekkoromban elkezdődött magával ragadott a madarak sokszínűsége, és változatossága. Mindig is szerettem megfigyelni, ahogyan a papagájok csapatban viselkednek. Mint legtöbb embernél nálam is elsők között a hullámos papagáj volt, majd később jöttek a nimfák, és a nagyobb papagájok. Eleinte csak kedvencként tartottam őket, majd évekkel később a kellő lexikális tudást átvezetve a gyakorlatba kezdtem el foglalkozni a tenyésztésükkel is. Célunk a párommal közösen a számunkra kedvenc papagáj fajokból, és azoknak mutációiból álló állomány kialakítása, ahol fő szempont a minőség, nem pedig a mennyiség. A madarak nagy része külföldről származik, többnyire Szlovákia, Csehország, Ausztria, és Szlovéniából, így biztosított a megfelelő vérfrissítés. A tenyészetem hobby jellegű, ahol a madarak jóléte az első, nem pedig a kizsákmányolásuk.

Ezt az oldalt többek között azért hoztam létre, hogy a madaraimat, és az elhelyezésüket be tudjam mutatni. Aki nem ismerné az adott fajt, de ilyet szeretne, esetleg még csak barátkozik a gondolattal, annak kellő információt tudjon nyújtani a viselkedésükről, táplálásukról, és a tartásukról. Továbbá tenyésztéssel kapcsolatban felmerülő kérdéseknél is igyekeztem a fontosabb témákban választ adni, mint például alapvető genetika, és a gyűrűzés fontossága. Az írásokat saját tapasztalataim, és megfigyeléseim alapján készítettem el, és osztom meg az érdeklődőkkel.
Tagja vagyok a H 20-as Komárom-Esztergom Megyei Díszmadár Tenyésztők egyesületének.
A gyűrűszámom: H 20 005

Jelenlegi állományomban megtalálható:
 

-Fischeri törpepapagáj (Agapornis fischeri)
-Tűzfarkú papagáj (Pyrrhura molinae)
-Rózsás kakadu (Eolophus roseicapillus)
-Vöröshátú ara (Primolius maracana)
-Aranynyakú ara (Primolius auricollis)
-Kékhomlokú törpeara (Ara nobilis, Diopsittaca nobilis)
-Kék-sárga ara (Ara ararauna)

Az oldalt folyamatosan frissítem új képekkel, és tartalommal, így érdemes később is visszanéznie.

 

Az oldalon lévő összes tartalom, valamint minden feltöltött kép saját készítésű, és az általam tartott, illetve tenyésztett madarakat ábrázolják.

 

 

Papagáj magazin oldala: