A sárganyakú törpeara (Primolius auricollis) tartása, tenyésztése
Az alábbi tenyésztői beszámoló megjelent a Siroki Zoltán alapítvány időszaki kiadványában.
A második, Primolius nembe tartozó faj, amelyet sikerült beszereznem, a Primolius auricollis volt. Fiatal szülők által nevelt madarakat vásároltam, amelyek az évek alatt szépen összeszoktak. Viselkedésmintáik szinte teljesen megegyeztek a Primolius maracana esetében tapasztaltakkal. Nem mondanám stresszes madárnak, viszont éberebb, hamarabb jelez a veszélyre, mint a mellette lévő többi ara. A madárházban csak arapapagájok vannak, ezért a viselkedésük, igényeik és szokásaik is hasonlóak. Például előfordul, hogy az összes pár együtt megy le a földre keresgélni.
A madárházban a röpdék között zárt falak vannak, így egymást nem látják, csak hallják. A kinti röpderésznél pedig az első egy méter zárt, a további részeken dupla rácsozás védi egymástól a költőpárokat. Minden röpdébe ültettem fákat és bambuszt. Így természetközelibb a helyük, és a madarak mindig találnak maguknak kellő elfoglaltságot. Télen a fűtést 5 Celsius-fokra állítom. Ha van egy melegebb nap, a madarakat kiengedjük a kinti részre. Automatizált világítással a nappali fényességet két órával meghosszabbítjuk.
A tenyésztési időszak áprilisban kezdődik az aráknál. Ekkor a magkeveréket és a lágyeleséget 50–50% arányban kapják. Második évtől a törpearáknak felrakom az odút, amely 30×30 cm alapterületű és 50 cm magas, az aljába 5 cm vastagon forgácsot helyezek. Minden nap benne alszanak, ezért egész évben fent hagyom. Az odúba szerelt kamerának köszönhetően költésüket végig tudtuk követni. Az arákra jellemző módon a pár mindig együtt van. Mozgásuk és tollászkodásuk szinte egymás tükörképe.
A költési időszak elején aktívabb lett a hím. Az odút is gyakrabban felkeresték napközben. Párzást a késő délutáni órákban figyeltünk meg a sárganyakú aráknál. A kameráknak köszönhetően azt is láttuk, hogy a tojás lerakása előtti időszakban a tojó közel két héten át hosszasan az odúban tartózkodott napközben is. Az odúba a hím rendszeresen bejárt, folytatta az udvarlást: kopogtatott az odú falán, rendezgette a forgácsot, alkalmanként megetette a tojót. A tojásrakás előtti napokban a tojó szinte már alig jött ki az odúból.
A kotlás az első tojás után megkezdődött, amit három másik követett. A költés zavartalan volt, a hím rendszerint hordta az élelmet a tojónak. A tojó naponta általában egyszer jött ki késő délután néhány percre. Napnyugta előtt a hím bemászott az odúba, a bejáratnál várta meg a naplementét, majd ezt követően hajnalig a tojó mellett maradt. Éjszaka a madárházban halvány világítás működik.
Az első fióka kikelése után a hím aktívabban etette a tojót, innentől kezdve a tojó is gyakrabban elhagyta az odút élelemért, igaz, csak néhány percre. A második fióka kikelése után vettem észre, hogy az egyik tojáshéj ráfordult egy másik tojás végére. Szinte azonnal el tudtam távolítani a tojáshéjakat a fészekből, ezután kikelt a harmadik fióka is. Ezért is hasznos a kamerarendszer, mivel zavarás nélkül lehet követni a költést, mégis minden nyomon követhető. Végül a négy tojásból három fióka kelt ki. Az utolsónak kelt fióka két nap múlva elpusztult: üres volt a begye, valószínűleg a tojó még tapasztalatlan volt. A negyedik tojás üres volt.
Ezután a fiókanevelés problémamentesen zajlott. Két-három hét után a tojó már több időt töltött az odún kívül. A gyűrűzéshez 9,5 mm-es belső átmérőjű gyűrűt használtam, és egyúttal DNS-ivarvizsgálathoz szükséges vérmintát is vettünk.
A vöröshátú törpeara apróra rágott fadarabokat hordott be az odúba, ez a sárganyakú törpearára kevésbé volt jellemző. A forgácsot a költés végére teljesen szétrágták, azonban takarítani nem volt szükséges, mivel az alom mindig száraz maradt.
A fiókák 12 hét után hagyták el a fészket először. Az első napokban csak néhány órára, majd ezt követően már egész napra kijöttek, és csak éjszakára mentek vissza. Mindkét szülő gondosan etette a fiókákat, akik az önállósodás után is még kértek élelmet. A fiókákat nevelő párokat mindig a lehető legváltozatosabb táplálékkal kínálom, hogy a fiatalok minél többféle táplálékkal ismerkedjenek meg. Így elkerülhető az egyoldalú táplálkozás, és a papagájok sem lesznek válogatósak. A külső röpdében gyakran adok zöldeket és fűféléket a madaraknak. Egyik alkalommal a fiatal sárganyakú arák olyan nyugodtan ültek ott, mintha kézzel neveltek lettek volna. Ezért fontos, hogy a madarak minél fiatalabb korban találkozzanak minél több ingerrel. A szülők is a költés végére sokkal nyugodtabbak lettek.
Összességében a tapasztalatok azt mutatják, hogy a sárganyakú törpeara a megfelelő tartási körülmények mellett hazai viszonyok között is eredményesen tenyészthető. Megfelelő odafigyeléssel stabil tenyészpárok alakíthatók ki, amelyek hosszú távon értékes részét képezhetik egy állománynak.
Szőke Attila
www.happybirds.hu